Honlap címe

MENÜ

Ayia Napa 2016

2016. június 4.-én érkeztem Aya Napára egy másik életemet elkezdve.

Az üzletet bezártam, amiért dolgoztam cirka 10 évet és elmentem Ciprusra idénymunkára dolgozni, első ízben.

Mindent egy lapra tettem fel.

Tovább0 komment

Minden jó, ha jó a vége is

Minden napunkat a tengerparton töltöttük. Emlékszem magyar barátnőm egyik nap meg is jegyezte, hogy mi lesz már, negyed 5 van és mi még nem vagyunk a parton, elkésünk!

Ugyanis 4-kor végeztünk és a part ott volt tőlünk 10 percre, tehát 4.15-kor már illett a parton lenni.

Tovább0 komment

Time is money

Az egyik ismerős azt írta, hogy „már kíváncsi vagyok erre a Blackpoolra” „Úgy tűnik bejött az ottani élet” Azt írtam válaszul, sok munkám van benne.

Tovább0 komment

Ember tervez

A pozitív gondolkodók és az úgynevezett életvezetési tanácsadók vagy coach-ok azt mondják, hogy a sikeres emberek mindössze 20% helyes döntést hoznak életük során. Ez a %-nyi döntés elég ahhoz, hogy milliárdos legyél vagy legalább is, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél.

Tovább0 komment
Asztali nézet