Time is money
- 01. 09.
Miközben nézem az Alaszkáról szóló egyik kedvenc sorozatomat folytatom az írást.
Tudom minden nap kellene írni, de hát ez csak félig van így. Írok messengeren és watsappon néha igen hosszan, ami felér egy fejezettel.
Nos az úgy van, hogy most már itt élek egy ideje Angliában.
Az egyik ismerős azt írta, hogy „már kíváncsi vagyok erre a Blackpoolra” „Úgy tűnik bejött az ottani élet” Azt írtam válaszul, sok munkám van benne.
Valóban azt hiszik az otthoniak, hogy külföldön minden fenékig tejfel.
Na most azt szoktam mondani, akinek van pénze az mindegy, hogy hol van. Akinek nincs, annak is mindegy, hogy hol van.
Bizony meg kell itt is dolgozni a pénzért, amit viszont mondani szoktunk magyar barátaimmal, hogy egy hibát követtünk el csupán ezzel a külfölddel. Azt, hogy nem 20 évvel ezelőtt indultunk el és bizony akkor a fejünk sem fájna.
Most az van, hogy végül is én kb. 3.5 éve jöttem el, ők 2018 januárban jöttek ki, ha jól emlékszem január körül.
Nekik is volt egy másik életük otthon, éttermet zártak be, dolgoztak éjt nappallá téve de ahogy nálam is, a bérleti díj, a borzasztó magas adó további kitermeléséhez semmi sem volt elég.
Eljöttünk az ismeretlenbe, hogy új életet teremtsünk magunknak.
Elértük azt, hogy bár ügynökséggel kezdtünk kijönni, most már saját magunk által keresett munkahelyen dolgozunk. Van egy kialakult kis életünk.
Mindannyian tudjuk, hogy van értelme annak, hogy dolgozunk. Haladunk előre.
Van persze honvágyunk, de hát ez természetes. Ők most is otthon vannak egy kicsit, sajnos én nem tudtam most hazamenni karácsonyra.
Budapest, 2018 december
Elkezdtem ugyanis a jogosítványt itt. Hosszú út, nem is gondoltam volna. Igaz, sűrű beosztással kezdtem a vezetést, ami azt jelenti, hogy egyszerre vezettem 2 órákat. Sajnos az első oktató bár nem volt rossz, hiszen tőle is tanultam valamit, nagyon türelmetlen volt.
Úgy tűnt, hogy az előző vezetési óráról származó idegességet, türelmetlenséget áthozta a mi óránkra. Magyar barátom segített kezdetben, megtanított az alap dolgokra, hogyan induljak el, kuplung, fék stb. kb. 10 órát gyakorolgattunk együtt. Majd az oktatóval a 2.-dik két órán elvezettem StAnne-be a dugóban. ( nem jönnek a vezetés szavak magyarul egyből, mert csak az angolul való memorizálásukra koncentráltam az utóbbi időben)
A kuplung kontrolt használva csak, kézi féket egyáltalán nem használtunk és nem csak ez első órákon de később sem. Talán egyszer használtam az olasszal a kézi féket, amikor megálltunk egy stop elsőbbség adás kötelező táblánál.
Aztán bizony muszáj volt váltanom, mert olyan idegbajt hozott rám, hogy az borzalmas. Nem beszélve arról, hogy satufék bevágva technikával álltam meg sokszor pl. a pirosnál.
Találtam aztán egy türelmes oktatót. Sajnos úgy éreztem sokszor, hogy a másikra költött pénzt kidobtam a kukába, ugyanakkor most míg írok és eszembe jut, hogy magyar barátommal végül is 10 órát gyakoroltunk, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett rutin gyakorlatokra – amit otthon ha jól tudom rutin pályán csinálnak – annyi időt fordítottunk. Az olasszal a 30 óra alatt nem tolattunk, nem parkoltunk pl. tolatva vagy bay-e-be. Most a másik sofőrrel már tolattunk, de bay parkolást tolatva alig csináltunk. Nagyon jól vezetek most már, bejelentkeztem vizsgára is, cirka egy hónap múlva.
Sajnos késleltette ezt a vizsga időpontot az oktatóm betegsége, a karácsony és a heti 2 óra vezetés vagy néha csak egy óra. Aztán valljuk be az is, hogy mindent angolul kell megtanulni. Minden esetre abban biztos vagyok, hogy az olasz kidobott pénz volt. Nem baj, addig is vezettem, abból is tanultam.
Ez most a nagy munka, ezt megcsinálni és nem csak nagy munka, de sok pénz is (volt) de most már van fény az alagút végén.
Találtam amúgy egy magyar autósiskolát Birminghamban. Nekik van lefordított tananyaguk. Nem tudom menyibe kerül. Amikor kezdtem tanulni a theory-t gondolkodtam rajta. Úgy voltam vele adok neki egy esélyt és megpróbálom megtanulni angolul, mivel úgy is mindent angolul kell majd használnom.
Az első alkalommal az 50 kérdésből 49 volt jó. Sokat tanultam.
Amikor elkezdtem minimum 300 szó jelentésével nem voltam tisztában és volt pluszban vagy 100 amiben nem voltam biztos.
Sok meló volt benne. Igazából Birmingham nekem messze van. Ugyanakkor jókat olvastam a tananyagról, lehet, hogy valakinek az sokat segít.
Azért írom le, mert van egy alternatíva, ha magyarként itt akarsz jogsit szerezni.
Amikor ez megvan onnantól más pennával írunk.
Lemegy a nagy aggodalom a fejemről és tudok másra orientálódni mind anyagilag, mint szellemileg.
Tavaly szeptember
Fel akartam építeni egy hasonló weboldalt mint amim volt ezért tavaly szeptemberben regisztráltam a wix-re. Gondoltam csinálok egy webshopot végre és lesz hely a régi cikkeknek is.
Hát egy olyan borzasztó cuccba futottam bele, hogy az valami rémes. Az oldal szerkesztőfelülete végtelenül lassú. Jól reklámozták, hát bele is ugrottam. Majd menet közben valamilyen csetes felületen olvastam, hogy sokan panaszkodtak, miszerint nem jó. Én is ezt tudom megerősíteni.
Szerencsére „csak” egy évet fizettem ki. A domain névre viszont kettőt. . com –os oldalt akartam, de az általam választott nevet amint bepötyögtem a régi szerverszolgáltatónak küldött emailbe már le is foglalták és 700 dollár körül árulták. Mivel nem tudtam, hogy lesznek a dolgaim úgy gondoltam, most egy eu-s domain is megteszi.
Most párhuzamosan a munka és a vezetés mellett festek amikor pedig a vezetés lezajlik azt az időt már a weboldalra is tudom majd fordítani.
Az ewk - nál csináltam addig is ezt az ingyenest és át hozom a domaint a másik oldalról, csak most nem akarok még több mindent a nyakamba venni.
Az oldal, domain megvan minden lassan, lassan kialakul.
Sajnos ez ilyen. Azért írtam az elején, hogy akinek nincs pénze illetve akinek van, persze mindenki másképp éli ezt meg.
Time is money, ahogy az angol mondja. Ha van elegendő pénzed, akkor meg tudod adni a szeretteidnek és magadnak is azt amit akarsz. Amire vágytok, amire szükségetek van és még több, hogy az időtöket arra használjátok, amire szeretnétek.
Azt mondják, hogy két dolog nem fordítható vissza, de ez a két dolog biztosan nem.
Az egyik a pénz a másik az idő. Az elmúlt időt nem tudod visszahozni. Nem tudsz újra 15 éves lenni mint ahogy az elköltött 10 ezresedet sem tudod visszacsinálni, legfeljebb találni vagy keresni tudsz egy másikat.
És egy másik fontos mondat a végére. Nappal dolgozzunk az életünkért, este pedig az álmainkért…
Aya Napa, 2016 nyara
- Nincsenek hozzászólások.